Na de rég voltam itt (nem csak a guild-ban, hanem a Gaia-n is), legutóbb 2016. december végén. Ahogy látom páran még olykor aktívak, ami jó. Részben csak úgy jöttem, mint általában, részben pedig Obi-tól hallottam, hogy a zOMG vissza lesz hozva Lanzer által talán, meg egyéb változás is talán várható jobb irányba. Hát azért az kissé túlzás, ha valakinek csak a zOMG miatt érdemes visszatérnie, ha ennyire ettől függ csak. Bár az igaz, hogy ez is egy szempont, egy ok. Én is várom és kíváncsi leszek, ám nem csak a zOMG miatt jöttem/jövök vissza. Mindentől függetlenül olykor továbbra is jövök, változó hogy mikor, milyen gyakran/ritkán és más dolgok is lekötnek.
Én speciel a zOMG miatt simán visszajöttem volna. biggrin A barátaim nem része már nem játszik, fórumon nem vagyok túl aktív, az infláció borzalmas, towns 2-be sem járok túl sokat... És még mindig a zOMG az egyetlen olyan ártalam ismert mmo, ahol teljesen az ízlésed szerint néz ki a karaktered. 3nodding
Hmm oké, hát te tudod, hogyha csak amiatt jönnél vissza. Persze mint mondtam, nem baj, nem ítélem el. Ennek ellenére kicsit túlzás mégis, hogy csak amiatt, na de tényleg nem baj. Na meg Gaia nélkül zOMG nincs, ám fordítva némiképp igaz. Bocsi, de tévedsz, mert egyáltalán nem a zOMG-ben, nem amiatt tud a figuránk egyedibben kinézni, hanem a Gaia-n a Gaia lehetőségei miatt tudjuk őket azzá tenni. A zOMG csak egy külön játék a Gaia-n belül, melyen belül is láthatóak a figuráink, hasonlóan mint a Hollywood-on, a Rally-n és a Towns-okban, vagyis a mászkálós helyeken.
A hiperinfláció valóban eléggé rossz, szerintem az a legrosszabb. Ennek ellenére én már rég megtanultam hozzá nagyjából alkalmazkodni, de ettől még nem szeretem én se. Jó ideje ígérgették, hogy csökkentve lesz, meg hogy az adakozásokkal az ilyen lehetőségeknél segítünk csökkenteni. Hát a nagy fenét, pont hogy nem ért szinte semmit. Na jó, amikor már cuccok, achivement-ek jártak az adakozásokért, az pár fokkal jobb volt, de az se volt az igazi. Én csak eleinte adakoztam keveset és később egyszer cucc és achivement miatt, de többet nem. Erre leszek a leginkább kíváncsi a zOMG mellett, hogy valóban meg lesz-e szüntetve a hiperinfláció.
Én mindennek ellenére lehet, hogy újra egy kicsivel aktívabb leszek a Gaia-n, de még nem biztos és nem csak a zOMG reménye miatt, ettől még azért én is várom némiképp. Bár azért egy kicsi köze van hozzá, de nem olyan nagyon, mint amennyire nálad Ammadus, vagy bárkinél, akiknél jobban. Például vettem 3 újabb cuccot a figurámnak már és néha talán a Hollywood-ra is felnézek, ritkán biztos. Anno rendszeresen felnéztem oda is. Na meg szokásosan időnként változtatok a figurám öltözetén. És néha talán némely fórumra is benézek, ha úgy adódik, akkor talán hozzá is szólok, mint korábban is.
Posted: Sun Feb 26, 2017 12:45 pm
Xanvie
Ammadus

... Kérlek, ne kezelj úgy, mint aki semennyit sem ért a Gaiahoz. Tudom, hogy miért lehet teljesen egyedi karakterünk, mindenki tudja, hogy azért, mert a Gaia nyújt erre lehetőséget. Nem értetted meg, amit mondtam. Nem ez volt a lényege. A lényege, hogy még nem találkoztam olyan MMO-val, amiben a karakterünk 100%-ban személyre szabható lenne, mint a zOMG-ban. Tudom, hogy nem maga a zOMG teszi ezt lehetővé, hanem a Gaia... Azonban valamennyire a játék is, mivel előre megadott kinézetű és képességű kasztok helyett rugalmasan kezeli a dolgot, és a Gaia karakterünk a játékkarakterünk.
Egyébként nekem akkor is úgy tűnik, hogy elítéled. Lekezeled, mint indokot, furcsállod, hogy valaki emiatt visszatérjen (pedig lesznek egy páran), ebből az következik, hogy nem tartod magától értetődő indoknak. Nekünk más az értékrendünk, mint neked, és lehet, hogy neked mondjuk a fórum áll az első helyen, vagy a karakter felöltöztetése, de nekünk nem. Mint mondtam, még mindig a zOMG az egyetlen általam ismert játék, ahol teljesen egyediek lehetünk, és ez rengeteg játékost vonz.
Egyébként én hiszek Lanzerben, és a mögötte álló tömegben. Nem kevés támogatója van, engem is beleértve, és rengetegen szeretnének az infláció ellen tenni. Ha azt mondta, van terve, hiszem, hogy be fog válni. Az ő leleménye az egész Gaia - ha ki tudta találni az oldalt, miért ne találna ki valamit, ami az inflációt legyőzi? Szerintem komoly esély van benne. 3nodding
Ammadus
Backwoods Cultist
Offline
Xanvie
Pure-hearted Dark Elf
Offline
Posted: Sun Feb 26, 2017 1:02 pm

Egyáltalán nem kezeltelek le. Legalábbis nem állt szándékomban, soha nem állt és nem is fog. Azért helyesbítettem a figuráink külseje miatt, hogy az nem a zOMG-ben lehetséges, hanem alapból a Gaia-n, mert nem túl egyértelműen mondtad, úgy mondtad, mintha csak a zOMG-n múlna az egyedibb öltöztetés, pedig nem. Nem tudhattam, hogy mit értesz még mögötte, ha nem mondod. Így megkérlek ne okolj ezért, vagy bármiért, nem szándékom a vita, sem az összeveszés. Remélem neked se. Pedig nem, egyáltalán nem ítélek el senkit, hogy főleg, vagy csak a zOMG miatt jön vissza. Ha egyszer azt mondom, hogy nem ítélem el, akkor úgy van, kérlek ne kérdőjelezz meg, mint aki azt hiszi, hogy esetleg füllentek. Csak hát csak emiatt visszajönni kicsit fura, de oké. Nálam minimum 2-3 ok kell hozzá, nem csak egyetlen. Mint mondtam, nem baj, elfogadom. Remélem most már teljesen érthető és elhiszed. Na de ahogy már mondtam, nem szándékom a vita, meg semmi hasonló. Oké, én nem mondtam, hogy nem hinném, hogy Lanzer ne lenne rá képes. Ám kicsit kérdéses, hogy végleg kitart-e mellette. Mert a képesség és a kitartás nem ugyanaz. Valamennyire hiszem én is, de nálad kevésbé. Szóval én várok, figyelek időnként és majd kiderül.
Posted: Sun Feb 26, 2017 1:21 pm

Esetleg nem vagy magyar, és nem érted teljesen a nyelvet? Mert ha igen, elnézést kérek. Ismét nem értetted meg, amit mondok. Nem engem kezeltél le, hanem a zOMG-ot, mint indokot. Kevésnek tartod arra, hogy valaki emiatt visszajöjjön (emiatt furcsállod), pedig igazából elég nyomós indok - minden játékos szeretne valamilyen szinten egyedi lenni, kitűnni, hogy a karakterét a sajátjának érezze, ezért sokan költenek igazi pénzt prémium fizetőeszközre, hogy abból aztán egyedibb kinézetet varázsoljanak a karakterüknek. Az, hogy a Gaia és zOMG keretein belül ez valós pénz költése nélkül IS megvalósítható, nagyon csábító egy rakat játékos számára. Szintúgy az, hogy nem kasztokra osztódik a játék, egyedi skill barod lehet, te állítod össze, milyen képességeket akarsz. Ez már önmagában 2-3 ok azoknak, akik szeretnek játszani 3nodding
Nem írtam le egyértelműen? Hát, ezzel nem értek egyet, mivel egy szóval sem állítottam, hogy a karakterünket a zOMGban állítjuk össze. Azt mondtam, egyediek vagyunk, 100%-ban személyre szabható. Annyira alap tudásnak gondolom azt, hogy a karakterünket a Gaian állítjuk össze, és a játék csak felhasználja azt, hogy nem tartottam fontosnak leírni.
Vitát nekem sem állt szándékomban indítani, remélem nem provokatívként fogtad fel azt, amit írtam. Csak, mint te is mondtad, én is kijavítottam, amit te írsz, ill. elmondtam a véleményem 3nodding
Ammadus
Backwoods Cultist
Offline
Xanvie
Pure-hearted Dark Elf
Offline
Posted: Mon Feb 27, 2017 6:02 am

Rosszul sejted, magyar vagyok én is, magyar az anyanyelvem és Magyarországon születtem/élek. Ha nem nagyon hiszed el, nyugodtan kérdezd meg Obi-t, ő a húgom élőben és mindketten 2009-ben regiztünk anno a Gaia-ra pár hét különbséggel. Hát pedig egy kicsit keménynek, provokálónak éreztem azt, ahogy írtál nekem, legalábbis egy része számomra olyan. De oké, elhiszem ha nem ez volt a szándékod. Előfordul hogy pár dolog nem mindig egyértelmű nekem teljesen, van hogy nehezebben értek meg néhány dolgot. Ettől még semmi bajom és nem a nyelvtől függ.
Oké, nekem akkor se lenne csak a zOMG ok, hogy csakis amiatt jöjjek vissza. De elfogadom, hogy másnak az és nem tartom kevésnek. Legalábbis úgy biztos nem, hogy alig ér valamit, egyszerűen csak nekem nem elég ok rá, kell mellé valami kis más is. Én is szeretem a zOMG-t a magam módján, szeretek játszani általában. Nem kezelek le senkit és semmit továbbra se, már mondtam, még a zOMG-t se. Én tudom, hogy mit és hogyan nézek, kezelek és nem te, nem is más, főleg ha ki is mondom, akkor kérlek ne vádolj továbbra is, emellett enyhén arra utalva, hogy füllentek. Na ez például provokáló, bosszantó hogy mondok valamit, de a másik csak azért se hisz nekem, pláne minden komolyabb alap, ok nélkül. Szóval megkérlek, hogy higgyél nekem és ne vádolj. Köszi. Ha továbbra is nem hiszel nekem, akkor nincs értelme beszélnünk, hisz akkor mondhatok én akármit, így bármikor lehet olyan, hogy gyanakszol és nem hiszel nekem valamiben.
Posted: Mon Feb 27, 2017 12:08 pm

Itt ki nem hitt neked? o.O Szerintem mi olyan szinten elbeszélünk egymás mellett, hogy azt már tanítani kéne rofl
Sose mondtam, hogy neked mi kell a gaiahoz, és mi nem. Pusztán leírtam, hogy nekem ez jött le abból, amit te írtál, és elmondtam a véleményem. Nincs ebben semmi különös, te is ezt csinálod, mindenki. Na meg, hogy mi lehet jó néhány nagyobb zOMG fannak az álláspontja, akik képesek lennénk csak emiatt visszatérni. Nem tudom, honnan szedted, hogy én bármit is meg akarok mondani o.O De ha már provokatívnál tartunk - számomra meg az provokatív, ha leírok valamit, és valaki abba belejavít, habár nem volt benne hiba.
Azt, hogy magyar vagy-e, nem azért kérdeztem, mert nem hiszem el, nem kell bizonygatni (egy igen is elég lett volna). Azért kérdeztem, mert nekem úgy tűnt, nem értetted meg amit mondok, vagy legalább is nem az egészet. Ezért gondoltam, hogy talán külföldi vagy, és problémád lehet annak a megértésével, amit leírtam. Egyébként nincs azzal semmi probléma, ha nem értesz meg valamit, vagy nehezebben, így már nagyjából értem a szituációt, hogy valami, akármi más indoka van. Plusz különböző emberek vagyunk teljesen különböző gondolkodásmóddal, egy kis értelmezésbeli különbség mindenképp lesz 3nodding
Ammadus
Backwoods Cultist
Offline
Xanvie
Pure-hearted Dark Elf
Offline
Posted: Mon Feb 27, 2017 12:23 pm

Nem abban nem hittél nekem, hogy nekem mi kell a Gaia-hoz, hanem látszólag abban nem, hogy lenézem a zOMG-t, vagy akármit, pedig mondtam, hogy nem és te továbbra is azt mondtad, hogy igen. Ezért indokoltam ezt meg jobban és újra mondtam, hogy nem így van. Ha visszaolvasol újra figyelmesebben, akkor láthatod. Ne haragudj, de most te értettél félre engem ebben, vagy nem tudom. De ha erről nincs szó, hogy abban nem hittél nekem, akkor oké. Valóban mindenki különböző és remélhetőleg nem lesz gond. Tudom jól, hogy miért kérdezted azt, hogy magyar vagyok-e. Én meg pontosan elmondtam, hogy az vagyok. Sokszor szeretek megindokolni, pontosítani dolgokat a válaszaimban, vagy bármiben, akkor is, ha az netán hosszabb. Bocsi, de nem szeretem, mikor mások javasolják, vagy ha megpróbálják megmondani, hogy elég egy rövid igen, vagy nem válasz, vagy bármilyen más válasz. Úgy szeretnék válaszolni, ahogy szeretnék és ahogy tudok.
Posted: Mon Feb 27, 2017 1:41 pm

Akkor most én is mondjam, hogy te meg nem hiszel nekem abban, hogy én mindent elhittem? 3nodding Én is mondtam, hogy én hiszek, és te továbbra is állítod, hogy nem hiszek. Ez pontosan ugyan az. Na látod, erre mondtam, hogy elbeszélünk egymás mellett. Te azt értetted meg abból, amit írtam, amit én nem is úgy gondoltam, én pedig úgy értettem meg azt, amit te írtál, ahogy te pont nem gondoltad.
Nem hiszem, hogy gond lenne abból, hogy különbözően gondolkozunk. Tegyük fel, hogy van egy téma, te így gondolkodsz, én meg amúgy. Ha megvitatjuk, mint most is, és nem csak mindketten mondjuk a magunkét tök süketen arra, amit a másik ír, akkor tényleg csak értelmetlen vita az egész, és mindketten elég hülyék vagyunk... Ha viszont van egy fülünk (vagy mivel ez írás, szemünk) arra, amit a másik mond (ír), akkor rájöhetünk valami olyanra, amit azelőtt nem tudtunk 3nodding Ez a szép benne. Kicsit máshogy megfogalmazva, ha nekem van kék festékem, neked van fehér festéked, akkor ha összeadjuk, színesebb képet tudunk csinálni xp
Nekem úgy tűnt, mintha zokon vetted volna, hogy megkérdeztem, vagy valami. Ezért is írtam, hogy egy igen elég - úgy írtad (vagyis, én úgy értettem), mintha azt feltételeznéd, nem hiszem el, hogy magyar vagy egy puszta igenből. Ezért írtam, hogy egy igen is elég lett volna. Tőlem írj regényt, jelenleg én is azt írok xp
Bocsi, ha most elég érthetetlenül írtam, mocskosul fáradt vagyok, de még meg kell várnom, amíg a csoporttársam egyszer végre valahára elküld nekem valamit emotion_drool
Amúgy egész jól életre keltettük a topicot, nem? xd Van egy kis aktivitás.
Ammadus
Backwoods Cultist
Offline
Xanvie
Pure-hearted Dark Elf
Offline
Posted: Mon Feb 27, 2017 5:11 pm

De elhiszem, hogy elhitted, főleg hogy így külön is mondtad, egy szóval sem mondtam, hogy nem hiszem el. Hát azért az kissé túlzás, hogy elbeszélünk egymás mellett. Én legalábbis eléggé igyekszem nem azt tenni és figyelek rád, amennyire csak tudok. Nem vagyunk hülyék ettől még, ez is túlzás, a festékes példa pedig érdekes. Nem igazán írtál érthetetlenül, én legalábbis így is értettem.
Hát ja, valóban most aktívabb lett így ez a fórum.
És te mit szólsz Lake Kindred-hez? Játszol vele valamennyit, szereted? Én igen.

Áh, úgy értettem, hogy hiába próbáljuk megérteni, amit a másik mond, valahogy végül egyikünknek sem az jön le, amit a másik mondani akart. De asszem már egész jól egy pontra jutottunk smile Hülyék meg akkor lennénk, ha mindketten csak a saját igazunkat mondogatnánk, és meg se próbálnánk megérteni a másikat, mert nekünk van igazunk. Nyilván nem így álltunk a dologhoz, de ha így álltunk volna hozzá, akkor elég hülyék lennénk.
Hmm, nem rossz szerintem. Kicsit Pokémonos feelingem van tőle blaugh Bár nekem egy kicsit lassú, jobban szeretem az olyan játékokat, ahol folyamatosan lehet támadni, és nem körök vannak benne. De a kinek tetszenek, elég ötletesek.
Amúgy nem tudja valaki, mit is kell tenni, ha az animált avatárok előtt egy szürke réteg van, egy elindítás gombbal? Mutatom: Évekkel ezelőtt volt már ilyen velem, asszem valamit be kellett állítani, hogy jó legyen, de már nem emlékszem, hogy mit. Tudja esetleg valaki?
Posted: Tue Feb 28, 2017 5:17 am

Pedig ettől, ennyitől még nem lesz valaki hülye, kissé túlzás, erős. Helyette legfeljebb furcsa.
Na ja, valóban Pokémonos kissé a Lake Kindred. De szerintem nem baj, hogy némiképp hasonlítanak. Részben ezért is szeretem, mert a Pokémont is szeretem/ismerem régóta. Na igen, egyetértek hogy egy kicsit lassú a Lake Kindred, bár azért nem mindig és nem mindenben. Én se szeretem benne annyira, hogy több dologban kissé lassú, ám ettől függetlenül mégis szeretem, olykor le tud kötni. Ha már Pokémonnál tartunk, ismered/szereted a Pokémon Go-t? Én igen.
Én nem tudom, mit kell tenni a figuránkkal ahhoz, hogy megjelenjen rendesen, ha szürke a háttér és egy play gomb van rajta. Talán valami rejtett beállítás a Chrome-ban, nem tudom. Én általában Firefox-ot használok, ám pár hete valami baja lett, így azóta főleg Chrome-ot használok. Ha netán érdekel, mi az a baj, akkor elmondhatom.
Xanvie
Pure-hearted Dark Elf
Offline
Ammadus
Backwoods Cultist
Offline
Posted: Tue Feb 28, 2017 5:24 am

Na ja, valóban Pokémonos kissé a Lake Kindred. De szerintem nem baj, hogy némiképp hasonlítanak. Részben ezért is szeretem, mert a Pokémont is szeretem/ismerem régóta. Na igen, egyetértek hogy egy kicsit lassú a Lake Kindred, bár azért nem mindig és nem mindenben. Én se szeretem benne annyira, hogy több dologban kissé lassú, ám ettől függetlenül mégis szeretem, olykor le tud kötni. Ha már Pokémonnál tartunk, ismered/szereted a Pokémon Go-t?
A hülyét nem olyan értelemben mondom, amire te gondolsz, szerintem. Ha másik szóval kéne jellemeznem, inkább mondanám, hogy ostoba - értelmes ember nem fogja a saját igazát szajkózni anélkül, hogy legalább egy másodpercig ne gondolna bele abba, hogy lehet, a másik ember sem mond 100%-ban ökörséget. Szerintem.
Ismerem a Pokémon Go-t, de mivel eleve nem vagyok túl nagy Pokémon fan, sose töltöttem le. Általában csak figyeltem, ahogy telefonos emberek kis csoportja tömörül egy helyen, akkor már tudtam, hogy na, ott valaki használt egy luret, na, ot lehet pörgetni, vagy ott van valami jó kis pokémon. Szórakoztató volt így végigjárni a várost 3nodding Amúgy nem baj, hogy lassú, van, hogy én is leülök egy fél órára LK-zni, és jól el is vagyok, csak hamar ráunok emiatt, és valami kissé pörgősebbre váltok whee
Posted: Tue Feb 28, 2017 5:26 am
Xanvie
Ammadus
Áh, úgy értettem, hogy hiába próbáljuk megérteni, amit a másik mond, valahogy végül egyikünknek sem az jön le, amit a másik mondani akart. De asszem már egész jól egy pontra jutottunk smile Hülyék meg akkor lennénk, ha mindketten csak a saját igazunkat mondogatnánk, és meg se próbálnánk megérteni a másikat, mert nekünk van igazunk. Nyilván nem így álltunk a dologhoz, de ha így álltunk volna hozzá, akkor elég hülyék lennénk.
Hmm, nem rossz szerintem. Kicsit Pokémonos feelingem van tőle blaugh Bár nekem egy kicsit lassú, jobban szeretem az olyan játékokat, ahol folyamatosan lehet támadni, és nem körök vannak benne. De a kinek tetszenek, elég ötletesek.
Amúgy nem tudja valaki, mit is kell tenni, ha az animált avatárok előtt egy szürke réteg van, egy elindítás gombbal? Mutatom: Évekkel ezelőtt volt már ilyen velem, asszem valamit be kellett állítani, hogy jó legyen, de már nem emlékszem, hogy mit. Tudja esetleg valaki?
Pedig ettől, ennyitől még nem lesz valaki hülye, kissé túlzás, erős. Helyette legfeljebb furcsa.
Na ja, valóban Pokémonos kissé a Lake Kindred. De szerintem nem baj, hogy némiképp hasonlítanak. Részben ezért is szeretem, mert a Pokémont is szeretem/ismerem régóta. Na igen, egyetértek hogy egy kicsit lassú a Lake Kindred, bár azért nem mindig és nem mindenben. Én se szeretem benne annyira, hogy több dologban kissé lassú, ám ettől függetlenül mégis szeretem, olykor le tud kötni. Ha már Pokémonnál tartunk, ismered/szereted a Pokémon Go-t? Én igen.
Én nem tudom, mit kell tenni a figuránkkal ahhoz, hogy megjelenjen rendesen, ha szürke a háttér és egy play gomb van rajta. Talán valami rejtett beállítás a Chrome-ban, nem tudom. Én általában Firefox-ot használok, ám pár hete valami baja lett, így azóta főleg Chrome-ot használok. Ha netán érdekel, mi az a baj, akkor elmondhatom.
Nem vettem észre, hogy a flashes gondra is válaszoltál, bocsi biggrin Megnéztem a chromeban pár dolgot, de elméletileg mennie kéne. Lehet a flash playerembe kell belenézzek majd külön, mert azt is frissítettem nemrég.
Ammadus
Backwoods Cultist
Offline
Xanvie
Pure-hearted Dark Elf
Offline
Posted: Tue Feb 28, 2017 5:34 am
Hmm oké, vagyis kicsit másképp értetted a hülyét.
Aha, tehát nem annyira vagy oda a Pokémonért. Azért én se vagyok mániákus, de mióta lett a Pokémon Go, ismét jobban kedvelem, kicsit hiányzott. Az animéjéből több évadot láttam, nem csak magyarul és GBA (GameBoy Advance) emulátoron a gépemen néhány korábbi játék verziója megvan, mint a Pokémon Red, Blue, Fire Red, Leaf Green, Sapphire, Emerald és Ruby verziók. Ezek közül régebben gyakran játszottam a Leaf Green, a Sapphire, az Emerald és a Ruby verziókkal. Azóta is megvannak a régebbi mentéseim, néha folytattam őket, legutóbb tavaly pár héttel a Pokémon Go megjelenése után. Egy régi barátommal szoktunk néha este sétálni és Go-zni együtt. Ő nem nagy Pokémon rajongó, de így egy kicsit jobban megkedvelte és kettőnk közül mégis ő kezdett el előbb Go-zni. Persze én néha informáltam őt a pokémonokról. Nekem nincs mobilnetem, neki van, ő szokta velem megosztani. Voltak a Go-ban ilyen-olyan event-ek is. Plusz idén már megjelent benne a 2. generáció is, tehát a 151. pokémontól néhány következő újabb, többfélét lehet találni/elkapni, úgy tudom, hogy összesen 80 darab, vagyis nem a teljes 2. generáció. Ugyanis egy generáció legalább 140-150 darab pokémont tartalmaz tudtommal. Elég sok generáció van, fejből nem tudom pontosan, de legalább 7 darab generáció van, de az is lehet, hogy 8.
Semmi baj, előfordul néha, hogy utólag módosítok és/vagy hozzáírok a hozzászólásomhoz.